Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mitől vagyunk idegesek?

2013.05.09

Az idegességnek többféle oka lehet:

1. Az a biztos tudat, hogy az embernek muszáj bizonyos cselekedeteket végrehajtania s le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, bár a legszívesebben elmenekülne előlük, feszült idegi állapotot teremthet. Aki valamely igaz felismerését a kényelem kedvéért elfojtja, vagy a másik akaratának (esetleg dacból) nem kíván eleget tenni, feldúltnak fogja érezni magát, minthogy bensejében ellentétes energiák küzdenek egymással.

2. A félelem is idegességhez vezethet. Aki egy konkrét szituációtól vagy bizonyos feladattól fél, azaz e feladatot nem akarja elvégezni s az említett helyzetet kínosan kerüli, valószínűleg idegessé válik, minthogy tudattalanul állandóan e szituáció bekövetkezésétől tart. Ilyen szituációk közé tartozhat

– öntudatlan vagy kimondatlan partnerkapcsolati konfliktusok.

– szüntelenül halasztgatott orvoshoz menés.

– a következő, aggódva várt autóvezetési gyakorlat vagy hasonlók.

3. Akut idegességet idézhet elő a helytelen táplálkozás. Aki túlzott mértékben fogyaszt cukrot, kávét és teát, az anyagcsere-folyamatok felfokozott aktivitása következtében idegesnek érezheti magát.

Idegesség: szorongás, stressz, túlterhelés, félelem a következményektől, helytelen táplálkozás, belső feszültségek, a kiegyensúlyozottság és lelki nyugalom hiánya

Az ideges egyénnek nem nyugtatószerekre van szüksége a megnyugváshoz, hanem az élethez, a problémákhoz és a feladatokhoz való új és pozitív hozzáállásra. Az idegesen feszült menedzsernek be kell látnia, hogy korántsem okos megoldás, ha „mindent maga akar csinálni, hogy egyáltalán értelmes dolog süljön ki belőle”.

Az idegeskedő anyának meg kell tanulnia, hogy gyermekének netán hasznára is válhat, ha egyszer-kétszer valami baja esik. Ha csemetéje fölött szüntelen aggodalommal őrködik, ez se neki, se a gyermeknek nem válik előnyére. Az igazi probléma itt az anya túlzottan féltő hozzáállása.

Az ideges beosztott természetes jogának kell hogy tekintse, ha netán hibázik, hébe-hóba helytelen megfogalmazást használ ügyfelével szemben, vagy az írógépen néha félreüt. Magát a problémát ebben az esetben a mértéktelen becsvágy, a kritikától való félelem jelenti, s nem a logikus következményként fellépő idegesség. Az idegesség kiváltó okai oly sokszínűek lehetnek, mint maga az élet, s az igazi indok mindig csupán a személyiség beható mérlegelése révén állapítható meg.

Az ideges feszültség mindig belső nyomásra utal, mely azért jön létre, mert valami nem úgy történik, ahogy az illető szeretné. A belső nyugalom és kiegyensúlyozottság zavarát jelzi, mely abbéli vágyunkból adódik, hogy erőnkön felül teljesítsünk, valamint félelmünkből, hogy belsőleg felállított magas mércénknek nem tudunk megfelelni. Az idegesség a kudarctól való félelemben gyökerezik különösen akkor, ha az ember sokfelől érkező elvárásnak megkísérel eleget tenni. De hát miért kellene ezt egyáltalán megkísérelnünk? Életünknek végül is nem az a feladata, hogy környezetünk elvárásainak megfeleljünk! Ám maga az egyén is rendelkezhet oly fennkölt eszményképpel, melynek aligha képes megfelelni. Ez az ideál aztán szüntelenül feszültséget kelt benne. Pedig senkitől sem lehet többet elvárni, mint hogy képességeihez mérten a legjobbat adja. Az ember tehát önmagától sem követelhet többet, minthogy boldogan nyújtsa képességei legjavát, s ne akarjon többé más lenni, mint ami valójában. Amint önnön lényét vállalni tudja, s nem akar többé tökéletes lenni, belső zaklatottsága és idegessége is megszűnik, s helyét jóleső nyugalom foglalja el.

Időskori panaszok (általában)

Az időskori panaszok megoldatlan problémákra és életfeladatokra utalnak. A tünet jellege pontosan elárulja, milyen feladatról van szó. Az öregkorral nem feltétlenül jár együtt betegség, feltéve, hogy az ember az élet folyamán megtanulta a maga leckéit. Az időskor sajátos feladata, hogy az ember szabaddá tegye magát. Szabaduljon meg a bosszúságtól, félelemtől, csalódottságtól, sérelmektől, tulajdon múltja kínzó emlékétől, makacsságától és csalfa reményeitől. Aki idős korában így él, az évek sokasodásával egyre szabadabbá és könnyedebbé válik, s egyáltalán nem esik majd nehezére búcsút mondania az életnek, hogy visszatérjen a testetlenségbe.

Addig viszont élnie kell az öregkor nyújtotta lehetőségekkel: mentesnek lenni a munkaköri kötelezettségektől és materiális céloktól, megszabadulni a testi vágytól és a környezet véleményének figyelembevételétől. Röviden: önnön bensőnk, tulajdon lényünk érdekében elvetni minden külsődlegest. Időskorban bőven jut idő arra, hogy az ember cselekvően tapasztalja meg belső életét, tulajdonságait jellemmé ötvözze, tudása bölcsességgé érlelődjék. Tudata teljében részesülhet az utolsó tanításokban, teljesítheti hátralévő feladatait, melyeket az élet elébe állít. Bár a test külsőleg egyre inkább veszíthet előnyös megjelenéséből, ezzel párhuzamosan az ember belső szépségre tehet szert, belső fiatalságra és elevenségre, mely az életkortól független.

Időskori panaszok: megoldatlan életfeladatok, a lazítás képességének hiánya, ifjúkori bűnök következményei

Hátralévő éveiben az ember öntudatosan járhatja az élet útját. Alkalma nyílik múltja alapos feldolgozására, megvilágosodik előtte a történések értelme, s ha fogékony, mindebből tanulni képes. Nyugodtan élvezheti végre az elért eredmények fölötti örömöt, s lehetősége adatik megtenni, amit élete kiteljesítésének érdekében még meg kell tennie. Tisztázható a még tisztázatlan, lehetőség adódik megbocsátani ott, ahol még nem történt meg, és az ember megszabadulhat attól, amibe oly görcsösen kapaszkodik.

Így lesz képes idős korában fokozatosan önmaga fölé magasodni, szellemét mozgékonynak, szívét ifjúnak megőrizni, végső soron egész testében átszellemülni. Példaképpé válhat mások és önmaga számára, egyedi életét műremekké formálhatja. Végeredményben megvan az esélye rá, hogy gyermekeit, unokáit és más „öregeket” hozzásegítse ahhoz, hogy az időskort lehetőségnek tekintsék és hasznosítsák.

Az életet végre hálásan fogadhatjuk el, akár egy ajándékot, minden egyes percét tudatosan élvezhetjük. Aki keresi, felfedezheti magában az „öntudat megifjító forrását”, átélheti a bensőből fakadó megfiatalodást s végül „lelki Újjászületését”. Aki felismeri valódi énjét és vele összhangban él, képes lesz, ha eljön az ideje, nyugodtan és megfontoltan, ahogy az élet útját is járta, az életet elhagyni.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.