Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A dadogás lelki okai

2013.05.09

Dadogás: félelem a bennem felgyülemlett érzelmektől, az állatiastól, ösztönszerűtől, a testiségtől; kontroll utáni vágy; meg kell tanulnunk vállalni önmagunkat

Normális körülmények között az emberi beszéd „folyékony”. A gondolatokat összefüggően és akadálytalanul fejezi ki. A dadogó ember azonban „szakadozottá teszi” a beszédet, „feldarabolja” mondatait és szavait, mintha felismerhetetlenné akarná változtatni őket, mintha előbb ellenőriznie kellene, mit szabad az elmondottakból hallgatóságának megértenie, mely szavai juthatnak egyáltalán nyilvánossághoz.

Egyeseknek az a benyomása, hogy a dadogó merő félénkségből vagy a konstruktív erő hiányából fakadóan egyszerűen „képtelen egy értelmes mondatot összehozni”. A helyzet valószínűleg éppen fordítva igaz: a dadogó ember a fortyogó üsthöz hasonlatos, melynek fedőjét szorosan lezárva kell tartani, nehogy minden kifusson belőle.

A dadogó ember erős belső késztetést érez a beszédre, ugyanakkor nagyon szeretné, ha az általa elmondottakból sok minden kimondatlan maradna. Alaposan megszűri és ellenőrzi szavait, mivel fél felgyűlt érzéseitől és indulataitól, melyek a beszéd során igyekeznek felszínre törni. Fél az ellenőrizhetetlentől, a tudattalantól, önnön homályos foltjaitól, összetorlódott agresszióitól és szexuális ösztöneitől. Röviden, tudattalanul irtózik minden animálistól, testitől és ösztönszerűtől. Kísértésbe esik, hogy minden ilyen területet súroló megnyilvánulását „visszanyelje”, megfékezze és felismerhetetlenné tegye.

A betegnek meg kell tanulnia elfogadni önmagát, gyarlóságait, agresszív indulatait és testiségét, szabadon ki kell nyilvánítania érzelmeit. Egy terápiás csoport közegében lehetősége nyílik arra, hogy önmagát és tulajdon érzéseit feltárja, szabadon engedje és elfogadja. Másképp megfogalmazva: meg kell tanulnia vállalni önmagát!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.